Az Európai Bizottság elfogadta csütörtökön Görögország 30,5 milliárd eurós, koronavírus-járvány utáni helyreállítási tervét - jelentette be Ursula von der Leyen bizottsági elnök Athénban.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke minden tagállamot meglátogat, hogy közösen tekintsék át a koronavírus-járvány okozta károk helyreállításának finanszírozását szolgáló nemzeti terveket - ezt az uniós bizottság elnöke jelentette be szerdán Brüsszelben.
Ma elindítja egy jogi eljárás első lépését az Európai Bizottság Németországgal szemben egy olyan ügyben, ami egy éve robbant a koronavírus-válság kellős közepén és az Európai Unió alapvető jogi felépítményét kérdőjelezte meg. A jogi vita idén májusra nyugvópontra jutott, de a jelek szerint most ezt akarja végleg elvarrni a Bizottság azzal, hogy betámadja a németeket és ezzel üzen minden tagállam minden bíróságának, hogy az EU-s jog az elsődleges és az Európai Bíróság áll minden bíróság felett. A fő cél az lehet, hogy a német alkotmánybíróság tavalyi renitens magatartása miatt ne kapjon "vérszemet" se Magyarország, se Lengyelország, se egyetlen tagállam egyetlen bírósága sem, mert akkor az egész EU jogi felépítménye omlana össze.
Frissítés! Szerdán délután valóban be is jelentette az Európai Bizottság, hogy elindítja a kötelezettségszegési eljárás első lépését, egy hivatalos levélküldést a német kormány felé, amelynek két hónapja van reagálni, megoldani a helyzetet. Ha ez a válasz majd nem elégíti ki a Bizottságot, akkor indoklással ellátott véleményt küld a Bizottság a német kormánynak, amelyre szintén két hónapja lesz válaszolni és ha ez sem elégíti ki a Bizottságot, akkor (pl. otthoni törvények nem módosulnak úgy, hogy még egyértelműbben rögzítsék: az EU-s jog elsőbbrendű és a német alkotmánybíróság se kérdőjelezheti ezt meg), akkor az Európai Bíróságra küldi az ügyet. Könnyen lehet, hogy a valódi cél éppen ennek elérése, azaz az, hogy majd az Európai Bíróság mondja ki a "tisztázó" üzenetet a német bíróság felé, (illetve akár pénzbírságra is kötelezze Németországot). Erre utal, hogy a kötelezettségszegési eljárást a német kormány ellen indította a Bizottság, miközben a galibát a német alkotmánybíróság döntése váltotta ki, amely viszont független intézmény, így rá az Európai Bizottság figyelmeztetése sem alkalmazható.
Az Európai Bizottság és a Tanács a jövő héten megkezdi a koronavírus-járvány okozta válság utáni helyreállítást célzó uniós tagállami tervek jóváhagyását - jelentette be Ursula Von der Leyen, a brüsszeli testület elnöke kedden az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésének vitáján.
Az Európai Bizottság 3 milliárd eurós gazdasági csomagot terjesztett elő Fehéroroszország demokratikus átmenetének támogatására - közölte az uniós bizottság pénteken.
Az Európai Unió 100 millió adag, koronavírus elleni védőoltás exportját engedélyezi Japánba, ezzel is segítve a nyári olimpia megrendezését - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, a videokonferencia keretében tartott EU-Japán csúcsértekezletet követően csütörtökön.
A svájci államtanács úgy döntött, hogy leállítják az EU-val évek óta tárgyalt intézményközi megállapodás véglegesítését, mert az EU nem engedi azt felpuhítani, svájci belpolitikai okok miatt viszont az asztalon heverő szöveg nem fogadható el – gyakorlatilag ezt a nagy horderejű döntést jelentette be szerdán Guy Parmelin svájci elnök (fenti képünkön balra). Ezzel egy 7 éve zajló tárgyalási folyamat vált eredménytelenné, amely mintegy 120 kétoldalú EU-Svájc megállapodást váltott volna fel aktualizált formában. Az új nagy keretmegállapodás elmaradása azonnali kedvezőtlen következményeket jelent számos gazdasági területen, így például az orvosi eszközök kereskedelmében, és az árampiaci, illetve kutatás-fejlesztési együttműködésben. Néhány éves távon pedig a gépgyártás terén is jelentős versenyképességi problémákhoz vezethet, így az EU-ra ráutalt, erősen exportfüggő Svájc gazdasági modelljét is negatívan érinti a friss döntés. Nem véletlen, hogy számos kutató vészharangot kongatott, hogy egy kiszámíthatóságot biztosító keretmegállapodás nélkül sok hátránya lehet a friss döntésnek.
Az Európai Uniónak nagyon határozott választ kell adnia a Ryanair légitársaság járatának elfogadhatatlan, előző napi földre kényszerítésére, az Aljakszandr Lukasenka elnök vezette fehérorosz rezsimnek ugyanis meg kell értenie, hogy az ilyen cselekedeteknek komoly következményei vannak - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben hétfőn.
Sikeres és egyre gyorsabb az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegséggel (Covid-19) szembeni védelem biztosítására közösen szervezett európai uniós (EU-) oltási kampány, az összefogás révén már másodpercenként átlagosan 30 embert oltanak be a közösségben - mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön.
Az Európai Bizottság aláírta csütörtökön a harmadik szerződést a BioNTech és a Pfizer gyógyszeripari vállalatokkal, amely Magyarország kivételével a többi 26 uniós tagállam nevében további 1,8 milliárd adag, koronavírus elleni oltóanyagot köt le a 2021 vége és 2023 közötti időszakra - közölte az uniós bizottság csütörtökön. A brüsszeli bejelentéssel egy időben derült ki Budapesten, hogy egyedül a magyar kormány nem rendelt ennek a harmadik szerződésnek a keretében a Pfizer-BioNtech vakcinájából.
Az Európai Bizottság három illetékese azt jelezte az Orbán Viktor kormányfő által vezetett háromtagú magyar delegációnak az április 23-i brüsszeli vacsorán, hogy az uniós helyreállítási alap igénybevételére kidolgozott magyar tervet (RRF) annyira rossznak tartják, hogy ebben a formában nem fogják támogatni és ha mégis ragaszkodna hozzá a magyar kormány, akkor negatív ajánlással fogják továbbküldeni az EU-s pénzügyminiszterekből álló Tanács elé – tudta meg a Népszava az emlékezetes vacsoráról.
Az Európai Bizottság jóváhagyta 1,8 milliárd adag, a Pfizer/BioNTech vállalatok által a koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyag beszerzését 2023-ig biztosító szerződést - jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Twitter-üzenetében szombaton.
Az Európai Unió kész megvitatni az Egyesült Államok által támogatott javaslatot a koronavírus elleni vakcinák szellemi tulajdonjogainak ideiglenes felfüggesztéséről - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a firenzei European University Institute európai szemináriumán videókapcsolaton keresztül elmondott beszédében csütörtökön.
Egyre gyorsabban halad a koronavírus elleni oltások beadása az Európai Unióban, az európaiak egynegyede már megkapta a vakcina első adagját - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Twitter-üzenetében kedden.
Szakértői szinten logikus, de meglepő volt, politikai szinten viszont már hónapok óta érlelődött a hétvége nagy híre, miszerint egyelőre nem kéri a magyar kormány az uniós helyreállítási program 9 milliárd eurónyi hitelét, a nagy döntés mögött pedig legalább 6 fontos szempont húzódott meg – rajzolódik ki azokból a beszélgetésekből, amelyeket a Portfolio két brüsszeli és két budapesti megbízható forrással folytatott. Az alábbiakban ezeket a szempontokat mutatjuk be összerendezve.
Az Európai Unió, a katasztrófahelyzetek kezelésének támogatására létrehozott polgári védelmi mechanizmusa keretében, azonnali segítséget nyújt Indiának a koronavírus-járvány elleni védekezéshez - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Twitter-üzenetében vasárnap.
Bár Orbán Viktor pénteken reggel a közrádióban azt mondta, nem akar tárgyalni helyreállítási EU-pénzek témájáról, mert 3-4 vitás kérdés mellett pénzügyileg rendezett az ügy, valójában elsősorban mégis az 5900 milliárdos gigantikus terv vitás ügyeiről tárgyalt péntek délután/este Ursula von der Leyen európai bizottsági elnökkel. Kiderült az is, hogy mi az a 3-4 legfőbb vitás kérdés, ami egyelőre akadályozza a magyar terv hivatalos leadását, bár lehet, hogy az április végi félhivatalos határidőig mégis le fogja adni az anyagot a magyar kormány. A pénteki egyeztetést egyébként fontos lépések előzték meg, mert az Európai Bíróságon már régebben elkaszált CEU-törvény, illetve a civiltörvény módosítására tett javaslatot a kormány a napokban, és közben éppen a pénteki látogatásra időzítve szivárgott ki, hogy aggodalmát juttatta el a német vezetésű Bizottságnak a Budapest Airport üzemeltetőjének legnagyobb tulajdonosa, a német AviAlliance, hogy még erősebb politikai nyomás alá került itthon azután, hogy tavaly nemet mondtak a részesedésük eladására kormányközeli üzletemberek részére.
Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsának tárgyalói szerda reggel megállapodásra jutottak arról az éghajlatpolitikai célkitűzésről, amely szerint az unió 2030-ig legalább 55 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest.
Az Európai Bizottság előzetes várakozásai szerint csak kb. 11 tagállam adhatja le a félhivatalos határidőig, április 30-ig, a helyreállítási pénzek lehívásához szükséges reform- és beruházási tervet (RRF) és valószínűleg a csúszva teljesítők közé fog tartozni Magyarország is – írja friss brüsszeli információi alapján az EU-Monitor. A lap tudomása szerint éppen a magyar reform- és beruházási terv lesz a fő téma Orbán Viktor magyar kormányfő és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök e hét pénteki egyeztetésén, amely alapján nyilván csiszolják még a magyar tervet. Lényeges az is, hogy egyáltalán nem tragédia, ha a tagállamok csúsznak a terveik leadásával, mert később úgyis nehezebb azokat módosítani és a csúszva leadás még egyáltalán nem jelenti azt, hogy azokat később is fogják jóváhagyni Brüsszelben.
Az Európai Parlament (EP) elnökéből és frakcióvezetőkből álló, az EP házbizottságaként működő úgynevezett Elnökök Értekezletének brüsszeli tanácskozásán Charles Michel, az Európai Tanács elnöke bocsánatot kért Ursula von der Leyentől, az Európai Bizottság elnökétől a múlt héten Ankarában elkövetett udvariatlansága miatt - derült ki az ülés részleteit ismerő uniós források beszámolójából szerdán.